úgy döntöttem...

mivel elment az étvágyam és nem tudok aludni, valamint spontán sírógörcsöm is van néha(tegyük hozzá, nem spontán okokból..) és olyan migrénes rohamaim vannak, hogy már rángógörcseim vannak és látás zavaraim
ezért
úgy döntöttem, hogy segítséget kérek és elmentem először ideggyógyászhoz, majd kértem egy átirányítást pszichológushoz...megvolt az első felvételi beszélgetés is, most pedig várom, hogy jelentkezzen a mókus, aki megharcolt az esetemért...
a bátyám azt mondta, nagyon büszke rám, hogy bár baj van, felismertem, hogy mit kell tennem, hogy segítségre szorulok, de tudom, hogy nekem kell minden egyes lépésért megszenvedni...

tiszta hülye vagyok...kicsit elegem van...

tegnap telefutott a hócipőm kicsit napközben, amikor is édes jó apáméknál voltunk és képes volt hatszáz hungarise buznyákot az orrom alá tolni, mondván itt az ára annak a két szál rózsának, amit feleségének a szülinapjára vettünk a húgommal...az már igazán mellékes, hogy a két száll rózsa nyolcszáz volt...és fater ott állt mellettünk, amikor kifizettük...
jó korán lepattintott minket persze és naná, hogy még most sem hozott be minket a városba, amikor simán felgyújthatták volna a fél várost...(szimpla szerencse, h nem tették idén..)aztán jól átfáztam...elugrottam anyámékhoz és persze, mikor apám szóba került, anyámtól hallgathattuk a jól ismert frázist: "én megmondtam"
párszor már tudatosult bennem, hogy hiába él mindkettő "nincsen apám, se anyám...se istenem, se hazám...", de már hozzám hazafelé tartva ez megint realizálódott bennem és nem töltött el túl jó érzésekkel...becsörtettem a kurva hideg házba, hisz még mindig nem fűthetek a kandallóval...benyomtam a hősugárzó kockát, és bekuckóztam két paplan és egy pléd alá...már majdnem bóbiskoltam hét óra körül, mikor egy helyes kis BÉKA végigugrált előttem a szőnyegen...jézusom...egy BÉKA a házban...felhívtam D.-t, aki mondta, h ha nem tudom megfogni, jöjjek át hozzá, de ő nem lesz otthon, mert munka után marha nagy póker partyra mennek a kollégákkal, aztán vmi kollégájánál alszik...na ekkor törött el a mécses...kezdem utálni a házat, ahova kábé csak azért költöztem,mert olcsóbb és így nem két órát kell ahhoz utaznom, hogy D.-vel legyek...mivel nem tudok még fűteni, bepenészedik a fürdő, kurva hideg van a szobában, állandóan beteg vagyok, másfél óra mire beérek a munkába...ezt még mind el is fogadnám, de az, hogy egy BÉKA mit sem sejtve végigugrál a szobámon és van képe nem engedni megfogni magát...és tudom, hogy paranoiás vagyok, de tök rosszul esett, h D. nem szólt, hogy elmegy pókerezni, pedig tudta jó előre...és tudom, tudom, hogy nem kell beszámolni, hogy mikor és kivel találkozik, de jobban esett volna...és mivel ez számomra túl titokzatosnak tűnt és teljesen kiborított az egész nap és be is lázasodtam...lázas kis fejemmel elkezdtem kombinálni, hogy lehet, nem is a kollégákkal van és van egy szomszéd nő is, akivel gyanúsan jóban van:mindenféle szívességeket tesznek egymásnak és gyümölcsöt hoz neki a nő és totál idegesít...és persze D. az iwiwre nem tesz fel közös képeket velem, s az sincs bejelölve, h kapcsolatban, de tipikus "csajozós" új képeket azt tett ki...és és és...

annyira azt akarom hinni, hogy egyszerű hülyeség...hogy csak fáradt vagyok és agyamra ment minden...hogy most jönnek rajtam ki a dolgok...de annyira rossz...annyira...hogy egész éjjel ébren voltam és sírtam...a férfi lakásában, aki ma nem volt éjjel itthon, aki talán úgy szeret, mint még soha senki, akit úgy szeretek, hogy néha belesajdul a szívem...

hááááát...

-tal nem kezdünk mondatot, tudom...kicsit ki vagyok ütve...beteg vagyok, fáradt vagyok...kemény volt a hat munkanapos hét...jó, nyem nyavalygok...de azt azért még szeretném leírni, hogy k.rva hideg van odakint és ennek tetejében nem értem miért kell a szájbarakott b.v-nak három reggeli jártot is kihagyni a 98-as vonalán...?!?!?

alig várom már a négy napos szünetet...minimum kettőben aludni fogok:)
a másik kettőben meg talán D-vel csinálunk valamit...
most viszont sztem lassan lecsattogunk a kávézóba, mert már hiányzik a kakaóadagom...függő vagyok:)

gazdasági világválság...

Hozzánk is beütött...
keményen változnak nálunk a fizetés viszonyok, aminek köszönhetően nem fogja megérni "ennyiért itt szívni..."
az a baj, hogy mindenhol ez van, így nem is értem, hogy mit lehetne tenni...mit lehetne lépni és merre...az ember azt hinné, hogy egy olyan hatalmas cégnek, amilyen mi vagyunk, vannak tartalékai, a lehetőségei tágabbak, mint mondjuk a közalkalmazotti szférában...aztán kiderül, hogy nem...vagy legalább is ezt állítják...senki sincsen elragadtatva, mindenki ezerrel böngészi az álláshirdető portálokat...de attól tartok attól nem lesz jobb senkinek sem...kísérteties ez a dolog, ami piciny országunkban folyik...és erre már nem mondhatjuk, hogy "ez csak víííííííz"....
tulajdonképpen kétségbe vagyok esve...nem kicsit...nagyon...boáááááááááá

majd elfelejtettem

..elújságolni...hogy sikerült először romossá varázsolni a konyhámat az új helyen...nekiálltam vasárnap délután hulla fáradtan a Kedvesnek paprikás krumplit gyártani...természetesen utána még a csempéről is moshattam, ahogy azt ilyenkor kell...a legnagyobb vicc mégis az, hogy a végeredmény egyáltalán nem hasonlított a paprikás krumplihoz, pedig tettem bele finom bacont, meg virslit és még galuskát is főztem bele...de valami nem lett az igazi...Kedves szerint akármi is lett belőle k.rva finom, csakhát mégsem paprikás krumpli:D
sebaj, a lényeg az, hogy jó vagyok :D

lehet, hogy szakmát kéne váltanom...jobb helyeken a szakács hatalmas gázsit meg mindenféle díjat kap, ha kreál valami újdonságot...hát én kreáltam:D
de tényleg...a szakácsoknak, ha jól főznek nem szólnak be a főnökök ugye?...

azt mondják

...a harmonikus magánéleti háttér, párkapcsolat hozzásegít ahhoz, hogy a munkahelyen is jobban vegyük az akadályokat...
D-vel csoda az élet...imádom...tényleg...de mégis, ha belépek a kapun reggel, ökölbe szorul a gyomrom és tuti, hogy az első órában megkapom az első(!) lecseszésem is aznapra...na nem csak én, a többiek is...és persze ez folytatódik egész nap...csodálkozik az ember, hogy hatan vagyunk a szeriben és ebből min. kettő vmiért nincs aznap bent...asszem, ha ez így megy tovább, tényleg nem kell sokat gyúrni a gyomorfekélyre...ráadásul jön egy új újságírónő, aki eddig a szomszéd lapnál dolgozott, csak onnan...finoman szólva, kiutálták...hát én már most sem vagyok érte annyira oda, hiszen annak ellenére, hogy nem ismerem...már két-három anyagomtól "megszabadított"...a szerkesztők szerint ő jobban...meg tudja csinálni...háááát persze...gyanítom sanyarú idők jönnek...itt vagy ölsz, vagy téged ölnek...

megosztó

most egy kis "szakmai":
Tegnap délután öt körül a háza előtt egy taxiban szívinfarktust kapott és életét vesztette Albert Györgyi a magyar újságírás egyik nem túlzás, ha azt mondom, hogy zsenije!!!Györgyi az elmúlt években teljesen lecsúszott a lejtőn...:mély depressziójából kiutat nem lelve alkoholba fojtotta bánatát...nagyon nagy segítségre szorult volna, de azt állítása szerint nem kapta meg...hogy ajánlotta-e neki valaki, vagy sem, talán már sosem tudjuk meg...az elmúlt hetekben a bulvár sajtó a hátára vette, de nem ám "simogatta", hanem "ütötte"...hogy volt-e ennek köze a halálához, szintén a jótékony csönd fedi már örökre...
Györgyi irigylésre méltó karriert tudhat maga mögött...az tény, hogy körülbelül 2003-2004 óta nem nagyon foglalkoztatta már a média, de ez - azt gondolom - mindenki hibája...a médiájé is és az övé is...önéletrajzi ihletésű könyvei és személye kétség kívül megosztották a nyilvánosságot, de alapvetően sikert arattak...Györgyi már-már képtelenül őszinte és egyenes ember volt...megmondta, ha baja volt és azt sem rejtette véka alá, ha éppen pozitív fordulatot vett az amúgy magányos és saját elmondása szerint is boldogtalan élete...halálában hirtelen nagyon sok barát veszi körül, de hol voltak vajon ezek a barátok ezalatt az egy évtized alatt, amig Györgyi gyakorlatilag a padló alá süllyedt?!...azt mondják jobb neki ott, ahol most van...és szívből remélem, igazuk van, mert ez az élet, amit "kapott" tényleg nem neki való volt...legalább is nem tudott vele megbírkózni és senki sem nyújtotta neki elég kitartóan és erősen a kezét, hogy abba kapaszkodhatott volna...
Isten látja lelkem, én is gondoltam erről a nőről jót is, rosszat is...elég ellentmondásos személyiségnek tűnt, amennyit én láthattam belőle...bár abszolút igazságtalannak szoktam tartani, ha az égiek valakit idő előtt(balesetben, betegségben fiatalon) elszólítanak, de furcsa mód, most úgy érzem...úgy gondolom, jót tettek Györgyivel...nem szenvedett nagyon: csöndben elaludt...
Györgyi, remélem jó helyed van ott, ahol most vagy és ha majd egyszer én is odakerülök jókat vitázunk majd a szakmáról, meg mindenről...azt hiszem sok mindent tudnál sokunknak tanítani, azon túl, hogy valami nagyon nem sikerült jól az életedben..