tulajdonképpen csak az a baj, hogy még messze van a teljes harmónia...
az életem a maga megszokott káoszában alakul.
vannak dolgok, amik fájnak: http://nemasikoly.freeblog.hu/archives/2007/11/11/egyszer_volt/

amik fenekestül felfordítják, kicsavarják, megtekerik, eláztatják az életem, a lelkem, a gondolkodásom

most egy olyan új periódusba léptem, ami megegyezik a gyökeres változással...
tudom, hogy nem lesz könnyű, sőt, kifejezetten nehéz lesz; tudom, hogy lesznek pillanatok, amikor az egészet odacsapnám és visszasüllyednék a "magaztos" önsajnálatba és ölbetett kézzel várnám a csodát, de nem fogom megtenni.
elindultam és mostmár nem fordulok vissza.

tegnap beszélgettem a bátyámmal telefonon és furcsa gondolatok szöktek ki a fejemből:
elmondtam neki, hogy nem fogok hagyományos értelemben várni tovább a kedvesre...én úgy gondolom, hogy akinek nincs magánélete, mert nem hagy, vagy nem akar magának, annak "normáis" párkapcsolata sem lesz...nem kész rá...szeretem őt, de nem lesznek elvárásaim, nem fogok követelőzni, nem leszek erőszakos.keres, ha keresni akar, találkozunk, ha találkozni akar és szeret majd, ha szeretni akar. én élem az életem, annyira függetlenül, ahogy ő is tőlem függetlenül éli. persze lesznek pillanatok, mikor hiányozni fog, lesznek dolgok, amiket ugyanúgy nem fogok megérteni, de majd megértem, ha eljön az ideje. olvasom "a doki" könyvét és nagyon sok mindenben megerősít...már a könyv elkezdése előtt elindult egy pozitív láncreakció...eljött az a pillanat, amikor meguntam, hogy a földön ülök, amikor tudtam, hogy mit akarok, hogy ki is vagyok én...

fura, de sokat jelenthetnek az olyan apró dolgok is, hogy elkezdtem másképp hordani a hajam, más fülbevalót hordani, kicsit többet kiengedni abból, ami vagyok...

erősnek érzem magam, és szeretnék az is maradni...